Kárpáti Noémi - Multifunkcionális zenetanár
Kárpáti Noémi 23 éves pályakezdő pszichológus-viselkedéselemző, zenebarát, aki tizenhét éve foglalkozik zenével. Ez idő alatt hat hangszeren tanult meg játszani. Az Erkel Ferenc zeneiskola hegedű tanszakáról 6 évi töretlen lelkesedés után a klasszikus gitár csábította el, s hamarosan helyet kapott a Békéscsabán működő Szendrey-Karper László Klasszikus Gitár zenekar első szólamában. 2003-ban a Black Angels zenekarban heavy metál dalokat kezdett klasszikus gitáron feldolgozni. Ez volt az első lépés a rockzene irányába. Tizenhárom évesen megkapta élete első saját Muzima basszusgitárját, s megkezdte bőgős tanulmányait a Necropolis együttes akkori basszusgitárosánál – újabb lépéssel közeledve a rock világa felé. A gimis évek zenei zsongásban teltek. Tizennégy évesen egyszerre tanult basszusgitáron, klasszikus gitáron és csellón, s eközben a Gospel zene iránti szenvedélye nyomására létrehozta saját „Gospel” kórusát. Ehhez egy zongorakísérőre is szükség volt – ekkor tanult meg zongorázni.
Tizenöt évesen beleszeretett a dobolás adta örömökbe, és Benedek Tomi (Magna Cum Laude, NEO) vezényletével dobolni kezdett. Egy évvel később állandó tagjává fogadta a békéscsabai Counter-feit nu-metál zenekar. Tizenhat éves volt, mikor lehetősége nyílt egykori basszusgitár tanára helyébe lépni a hard rockot játszó Necropolisban.Tizenhét évesen újraértékelve a komolyzenét, ismét elővette első hangszerét, a hegedűt, illetve a csellót. Ez a korszak sok fejleményt hozott: csellistaként helyet kapott a szeghalmi-békéscsabai bázisú Wave együttesben, mellyel első közös fellépésük elnyerte az EDÜ könnyűzenei versenyének első helyezését. Még ebben az évben úgy döntött, megörökíti a zenetudása akkori szintjét, és elkészített egy olyan 5 számból álló CD-t, amelyen a klasszikus gitár, szólógitár, basszusgitár, dob, zongora, cselló és hegedű dallamokat mind maga játszotta, az énekszólamokat is beleértve, s 3 dalt ő írt, kettőt pedig átdolgozott komolyzenéből rockzenébe és fordítva. A gimnázium utolsó 2 évében kezdett gitározást oktatni. Ekkortájt írta meg a végzősök saját szalagavatós dalát, 8 hangszerre és énekre tervezve, majd 2007. márc. 15-én megkapta az első Tehetséges Gyulai Fiatalok – díjat.
A gimnáziumi évek elteltével a kamaszkori nagy lángon égő zenei lázat egy passzívabb, elméleti-megfigyelői, művészet centrikusabb álláspont váltotta fel, mely egész a mai napig tart. 2007 és 2010 között elvégezte az SZTE bölcsészkarán a pszichológia alapképzést, melynek során 4 műhelymunkából álló portfóliót hozott létre a zene lélektanáról. A szakdolgozata a zene neuropszichológiai jelentőségéről szólt. Az egyetem évei alatt sikerült az eddigi „legművészibb” zenei alkotásait létrehozni a Necropolis szólógitárosa, Lovas Tibi jóvoltából, aki elkészítette 3 saját dal szimfonikus-és metál zenekarra szóló átiratát, amelyekből instrumentális zeneként stúdiófelvétel készült. Noémi egymaga szimfonikus zenekarként, s Lovas Tibi szólógitáros-és gépdobosként való működésével.
2011-ben elvállalta az első Rocktábor zenei vezetői feladatait, így idén már visszatérő szereplőként, a táboralapítók filozófiáját jól ismerve, a gyerekekkel való zenélés élményeivel, tapasztalataival a zsebében vállalkozik az újabb lelkes, zene iránt érdeklődő fiatalságot a hangszerek bonyolult, ugyanakkor rengeteg örömöt és tanulságot ígérő világába beavatni. Noémi hatására a tavalyi tábor résztvevői közül többen is elkezdték hangszeres tanulmányaikat.
Antovszki Tamás - Gitártanár
Tamás 20 éve gitározik, jelenleg az Antovszky Band énekese, gitárosa. Kezdetekben Szekeres Tamástól és Dajka Krisztiántól tanult, majd hamar elkezdte a zenakari együttzenélés örömeit élvezni. Gitártudását a színpadi szereplések során, számos elismert zenésszel együtt zenélve tökéletesítette, rendszeres és állhatatos gyakorlással. Sokat köszönhet Hevesi Imrének, Mező Misinek és Szabó Tibinek(Magna Cum Laude), valamint Gulyás Leventének, aki a színházi zenélés rejtelmeit ismertette meg vele. Az aktív zenélés mellett gitártanárként dolgozik. Növendékeit a saját maga által kidolgozott módszertan szerint oktatja. A módszertan alapja, hogy kortárs könnyűzenén keresztül sajátítják el a diákok már az alapokat is. Az első évben akusztikus gitáron tanulnak, amit napi egy óra rendszeres gyakorlás után már felválthat az elektromos gitár a második évtől kezdve. A dinamikus fejlődés kulcsa a napi szintű rendszeres, szorgalmas gyakorlás. Tamás saját gitáriskolájában rockcsoportokat és akusztikus csoportokat indít, valamint egyénileg is oktat, akár latin stílust is. Egyre több növendék választja iskoláját, van aki már 6 éves kora óta nála tanul. Az egyéni igényeket figyelembe véve egyszerűbb dalokat is tanít színpadi szereplésre felkészítve, vagy ha a tanítvány úgy kívánja, akkor virtuóz gitárriffeket, szólókat és nehéz ritmus témákat oktat. A lényeg a zenélés öröme és a felkészítés a zenekari együttzenélés kihívásaira.
Fábián István – Ütőhangszeres művésztanár
1994-ben diplomázott Debrecenben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola ütőhangszer szakán. Főiskolás évei alatt saját jazz-rock zenekarával a Crack Art Studio-val számos zenei felkérésnek tett eleget, mindez idő alatt rendszeres fellépői voltak egy jazz-bárnak is. Jelenleg a gyulai zeneiskola ütőhangszer tanára. Volt növendékei közül sokan ma is aktív tagjai különböző zenekaroknak. A tanítás mellett a zeneszerzéssel is foglalkozik, melynek eredményeként 2004-ben egy karácsonyi cd jelent meg, gyerekkórus közreműködésével, melyet a Kossuth rádióban rögzítettek. 2006 óta a Békés Megyei Szimfonikus zenekar szólamvezető timpanistája. 2008-ban megalapította a Powerbeat ütőegyüttest, melyben jelenlegi és volt tanítványai játszanak. Repertoárjuk jelentős része saját kompozíciókból tevődik össze. 2010-től word music stílusban közös produkciókkal is koncerteznek a Kisze citera együttessel, melyben billentyűs zeneszerzőként vesz részt. István számtalan stílusban kipróbálta már magát és az itt szerzett tapasztalatait adja át tanítványainak, az együttzenélés során.
A tánctábor tanárai
Vidó Kata - Tánctanár
Huszonkét éve táncol, ebből 13 éve már tánctanárként dolgozik az Energy Dance Cool Hip-hop Táncszínházban. A Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett Divattánc táncpedagógus szakon, emellett oktatói és edzői végzettséget szerzett aerobik területen. 2010-ben megkapta a Nívódíjat az IDO-tól, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetségtől, amikor több tanítványa döntős lett az EB-n. Azóta Nívódíjas táncpedagógus. 2010-2011-ben egy év alatt 65 érmet gyűjtöttek versenyzői az országos versenyeken. Idén is több egyéni és duó kategóriás országos bajnokot mondhat tanítványai között. Alapvetően hip-hop és divattáncokat tanít a legtrendibb zenékre, és táncdarabokat alkot az évzárókra és különböző fellépésekre.
Stieber Viola - Tánctanár
Stieber Viola 9 évig talajtornázott és színpadi táncos előadásokban vett részt. Majd 1998-ban rátalált az akrobatikus rock and roll, mely műfajban 10 évig aktívan versenyzett. Több kategóriában nyert országos bajnokságokat és nemzetközi versenyeken is sok érmet szerzett. Hamar belekóstolt az edzői életbe is és 2003-tól már saját csoportjainak tart edzéseket. 2002-ben kipróbálta magát a Fashion Dance műfajában is, melynek évekig edzője és versenyeken zsűritagja volt. 2006-ban szerzett sportedzői bizonyítványt a Testnevelési Főiskolán. 2009-ben megalapította saját egyesületét, melyben továbbra is oktatja az akrobatikus rock and rollt, valamint 2010 óta foglalkozik Akrobatikus Pompon táncosok és edzők képzésével. Ez a műfaj egyesít mindent, amit igazán szeret. Látványos táncokat tudnak bemutatni a pomponok segítségével, a legújabb zenékre, modern táncstílusokban, mindezt fokozva fantasztikus akrobatikus elemekkel. Viola aktív részese volt a 2011.-ben szervezett első Tánctáborunknak. Hatására a táborban részt vett harmadik osztályosokból álló tánccsapat együtt maradt és önszerveződően, felnőtt segítsége nélkül kitaláltak és begyakoroltak egy iskolai fellépésre egy koreográfiát.
Az Éntábor tanárai
Lászky Gyula - 7 szokás tréner /Éntábor 3., 4., 5. osztályosok/
Gyula 43 éves, egy kisgyermek apukája. Gyakorló szülőként és profi trénerként hivatásának tekinti, hogy a 7 szokás módszerekkel megismertesse az arra fogékony felnőtteket és gyerekeket. Örömmel mondott igent a Bandatábor felkérésére, hiszen 10 évig játszott saját zenekarában, több tehetségkutató versenyen is részt vettek, így magáénak érzi a Bandatábor küldetését. Gyula a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Informatikus üzemmérnök, műszaki tanár szakán végzett 1991-ben. A főiskola után középiskolában tanított, majd 10 évig dolgozott kereskedelmi és marketing területen. 2002-ben alapította meg saját tréningcégét, ahol vezető trénerként és tanácsadóként dolgozik a mai napig. A FranklinCovey módszerekkel az 1990-es évek közepén ismerkedett meg, 2009 óta pedig trénerként működik együtt a magyarországi licensztulajdonossal és tart időgazdálkodási és 7 szokás tréningeket.Szabadidejében legszívesebben olvas, tudását fejleszti, a természetben vagy családi eseményeken fényképez, családjával kirándul. Gyula kedves, szeretetteljes egyénisége a garancia arra, hogy megtalálja a hangot a 9-12 éves korosztállyal.
Tóth Annamária - 7 szokás tréner /Éntábor 6., 7., 8. osztályosok/
Mary 31 éves, és nagyon sok mindent csinál. Főiskolai, egyetemi évei alatt egy gyerekotthonban dolgozott, ahol sok-sok tábort, programot szervezett kis és kamasz gyerkőcöknek. Aztán nonprofit szervezeteknek segített tanácsadóként, pályázatíróként. Kedvenc projektjei azok voltak, amelyek során fiataloknak segített munkát találni, vagy épp kiválasztani szakmájukat. Ma már cégeknek tart tréninget, és vezetőket coachol; többféle témában dolgozott ki fejlesztő programot (esélyegyenlőség, energiahatékonyság, Civil Vezetők Akadémiája, Párkapcsolati TársasJáték). 2008-ban ismerte meg "A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása programot", ahogy megismerte bele is szeretett, és azóta e szerint él és tanítja is. A foglalkozásokon tuti nem fogtok unatkozni, mert nagyon sok jó játékot ismer, amiből persze sokat lehet tanulni. Nagyon szeret utazni, barátaival lenni, önkénteskedni, fotózni. Aki ismeri, tudja, hogy a zene és a tánc lételeme, imád bulikat, összejöveteleket szervezni. Mary dinamikus, vagány egyénisége a garancia arra, hogy megtalálja a hangot a 12-15 éves korosztállyal.

Pintér Kata - kísérő tanár
A mindennapokban trénerként, tanácsadóként blúz, szoknya és körömcipő a viselete, de mikor itt a nyár, akkor jöhet a rövidnadrág és a szalmakalap. A táborban majd tervez és szervez, sürög-forog, mosolyog, etet-itat, elaltat, vagy a folyosón felügyeli az alvást, bajnokságot rendez és kézműveskedik. Szigorúan néz, ha kell, de ha bajod van, vagy hiányoznak anyuék, elvették a kajádat, vagy csak játszanál valamit, vagy bármi, hozzá nyugodtan fordulhatsz. Benne van társasozásban, közös táncban, komoly világmegváltó beszélgetésekben, bátorságpróbában. Szereti a fagyit, a macskákat, a világjárást, és megrögzött szelektív hulladékgyűjtő.
Pokorny Anna - táborvezető
Angolt tanít kicsiknek és nagyoknak, azaz általános és közipiskolában, hatalmas lelkesedéssel. Korábban nyelviskolában tanított, de rájött, hogy - bár nagyon szeret felnőtteket is tanítani - a gyerekek között érzi igazán jól magát. Egyik fő hobbija az utazás, már 20 évesen Angliába utazott, ahol először egy évet töltött el baby sitterként. Élete során később még négy évet töltött Londonban, ahol szintén az iskolák falai között találta meg a számára legkedvesebb feladatot: általános iskolában tanított sajátos nevelési igényű gyerekeket. Imád messzire, egzotikus helyekre utazni, új helyeket megismerni, és tanulni az emberektől, akikkel útjai során összetalálkozik.Egy teljes hónapot töltött Gambiában, ahol elsősorban afrikai táncot tanult, emellett rengeteg érdekes emberrel ismerkedett meg. Másik szenvedélye a tánc, tanult már hastáncolni, modern táncot, klasszikus balettet és afrikai táncokat is. Imádja az állatokat, főleg a macskákat, és fontosnak tarja a természet szeretetét, a környezetvédelmet.Megértő és türelmes természete miatt a gyerekek bizalommal fordulank hozzá.
Juhász Regina - kísérő önkéntes
A hétköznapokban az ügyfelek igényeit tartja szem előtt, és igyekszik a legmegfelelőbb felnőttképzési, szervezetfejlesztési megoldásokat nyújtani számukra. Szabadidejében a barátaival, családjával tölti ideje nagy részét, és ha szükséges, igyekszik nekik is segíteni a legmegfelelőbb megoldások megtalálásában. A sok nyüzsgés után ugyanakkor szívesen gubózik be egy jó könyvvel a szoba sarkában. A táborban láthatjátok majd szigorúan figyelni – ilyenkor fejben számol, és ha megzavarod, nagyon sokáig tart majd a létszámellenőrzés. Együtt szurkol és szórakozik majd veled, de figyel a rendre és a testi épségedre is. Imádja a zenét, a táncot és a bandázást. Mindig kapható egy jó beszélgetésre, és nagyon szeret együtt gondolkodni-ötletelni másokkal. A törpenyusziját otthon hagyja ezen a héten, de szívesen mesél majd róla.
Hamarosan a többi tanárunkról is olvashatsz. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobb tanárokat hozzuk el nektek a táborba. Kiválasztásuk még folyamatban van.